Visai tábor – 2018
A Csutri táncegyüttes a Pötörkével közös egy hetet töltött a mezőségi Visán, néptánc táborban.
A „Levente-panzió” munkatársai és a falu nagy szeretettel fogadott bennünket. Az iskolában roptuk nap mint nap a széki és visai táncrendet, Busai Norbert és párja vezetésével. Esténként Felcsíkról érkezett fiatal banda húzta a táncházakban a talpalávalót. Miközben dúskáltunk a finom tájjellegű ételekben, felmásztunk a templomdombra, vagy a bivalycsordát vártuk az esti harangszó után, azon járt az eszünk, hogy tán nem kéne hazamenni…itt megállt az idő.
Egy napot Széken töltöttünk: a gyönyörű templom, tájház, tisztaszoba megtekintése után hagyományőrző táncosokkal és széki muzsikusokkal táncolhattunk az iskola közösségi termében.Visában az utolsó este a magyarpalatkai banda húzta nekünk a talpalávalót a visai bálban, amelyre a falu apraja-nagyján kívül a még élő kiváló énekesek és táncosok is ellátogattak. Felejthetetlen volt látni őket táncolni, hallgatni énekeiket, csujogatásaikat. A legidősebbek is ott voltak, az Isten még sokáig éltesse őket!
A fotók és videók is tükrözik a nagyszerű hangulatot.
Visai tábor – 2018
0 hozzászólás