András-napi bál
Szilvalekvárt készítettek a Csutri Hagyományőrző szülők
Egy szép őszi napon, valamikor szeptemberben, azzal a jó előre eltervezett szándékkal jöttünk össze -a Csutri Hagyományőrző szülők és a nagyobb gyerekek-, hogy próbára tegyük szilvalekvár főző tudásunkat. Mindenki hozott valamit, ki-ki szilvát, üveget, darálót, gázpalackot, üstöt, cimkét, textilanyagot, stb. Voltunk sokan, mindenkinek volt valami elképzelése, ebből gyúrtunk egy közöset. A gyerekek segítettek magozni, darálni, bizony jól jött a sok kéz, mert nem kis mennyiségről volt szó. Tudtuk, hogy sokáig kell főzni, de nem gondoltuk, hogy a délelőtti kezdés ellenére csak éjfél előtt lesz vége a munkának. Szerencsére a kevergetésre is voltak jelentkezők, egymást váltogatva nem volt annyira megterhelő a feladat. És közben jókat tudtunk beszélgetni, az idő kegyes volt hozzánk. Az eredmény magáért beszél. Az András-napi bál tombolasorsolásán néhány üveg biztosan gazdára talál majd! Addig is a kamra kulcsa őrzi kezünk munkáját.
András-napi bál
Jót mulattunk!
Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg azt az András-napi jótékonysági batyus bált, amelynek bevételét a Forgórózsa Népművészeti Központ fejlesztésére fordítunk.
Köszönet mindenkinek, aki megjelenésével segítő szándékát kifejezte, reméljük a bálban jól éreztétek magatokat!
Hálásak vagyunk a Pötörke táncegyüttesnek a nyitótáncért és a társaságukért is.
A zenét szolgáltatta: a Vértes Express sramlizenekar, valamint Rigó Márton és zenekara (népzene). Táncmesterek voltak: Gyurkó Erzsébet és Keltai Gábor.
Támogatói jegyek vásárlóinak is itt fejezzük ki köszönetünket és bízunk abban, hogy továbbra is figyelemmel kísérik tevékenységünket, és azt később is támogatásra méltónak tartják.
0 hozzászólás