Gömöri tábor


Honismereti kirándulás és néptánctábor Gömörben

Borzova – Várhosszúrét (Szlovákia)

2015. július 12-18 között Borzovára és Várhosszúrétre látogattunk 50 fő  táncos, 3 fő zenész, 5 fő felnőtt kísérő résztvételével. A gömöri néptánc tábort 10-14 éves táncosaink részére szerveztük, mely fontos cél köré csoportosult: olyan helyre vittük a gyerekeket, ahol még élnek idős emberek, hagyományőrzők, akiktől hallhatnak a résztvevők a helyi táncos szokásokról, játékokról, tanulhatnak helyi népdalokat, megcsodálhatják a helyi tárgyi kultúrát, népviseletet, esetleg táncot is tanulhatnak tőlük.
Ebbe a sorba illeszkedett a gömöri táborunk is, amelyet július 12 – 18 között szerveztünk borzovai hagyományőrzők – Mezei Lajos és felesége Margó –  segítségével.  A táborozás alatt nemcsak átfogóan, „első kézből” megismerkedhettünk Borzova, Szilice, Kecső, Várhosszúrét községek népi kultúrájával, hanem saját tanítványaink a helyi gyermekekkel közösen kialakított program részesei lehettek. Tanulhattunk a gömöri hagyománytisztelő emberektől, s szoros kapcsolatok, szálak alakultak ki a helyi táncosokkal, hagyományőrzőkkel.

Heti tábor program

1. nap: Autóbusszal majd gyalogtúrával Borzovára érkeztünk, ahol  találkoztunk a Mezei családdal. Tőlük hallhattunk a helyi népszokásokról, hagyományokról, majd Lajos bácsi bemutatta a helyi református templomot és a falut. 


2. Várhosszúrétre útközben kirándulást tettünk a gombaszögi jégbarlanghoz. Várhosszúréten  délután már megkezdődött a néptáncoktatás szakmai programja, majd  20.00 órától táncházat rendeztünk. 

3.nap: Délelőtt és délután két csoportban zajlott a tánctanítás – gömöri és vajdaszentiványi táncokkal, szünetben  daltanulással. Táncpedagógusaink Budai Zsuzsanna és Busai Norbert, Kocsis Enikő és Fitos Dezső, valamint Kupec Zsófi és Kupec Mihály voltak. A tánctanítás alatt a helyi zenekar és a vendég zenekar közösen muzsikált. Vacsora után a programot táncház zárta.

4.nap a tánctanítás programját színesítették a gömöri kézműves mesterek foglalkozásai – pásztorbot készítés, fafaragás, szövés, fonás, gyöngyözés, korongozás.


5.nap a délelőtt tánc- és daltanulást követően kirándulást tettünk a Buzgó-barlangba és Krasznahorkára. Vacsora után ismét gömöri hagyományőrzőkkel találkoztunk, a beszélgetést  közös mulatság zárta. 

6.nap délelőtt a tanult táncokat és dalokat ismételtük, majd délután össztánc és fantasztikus bemutató következett a táborlakóknak és a falu lakosságának, végül esti táncmulatság zárult a rendezvény, ahol a tanult táncokat a gyerekek szabadon, improvizatív módon gyakorlolhatták. 

7.nap hazaindultunk  felejthetetlen élményekkel teli szívvel és sok-sok új táncos motívummal és barátsággal gazdagon.  
A várhosszúréti táborral tovább erősítettük azokat a kapcsolatokat, amelyek a szlovákiai magyar néptáncosok, népzenészek és a kis-magyarországi hasonló műfajban tevékenykedő gyerekek, fiatalok és felnőttek között jöttek létre. 

Köszönet a támogatásért a Magyar Művészeti Akadémiának, s az élményekért a tábor szervezőinek, pedagósusainak, az Ilosvai együttesnek!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük