5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ


„Mert mibennünk zeng a lélek,
Minket illet ez az élet.”

(Nagy László: Táncbéli táncszók)

Isten éltesse az 5 éves Forgórózsát!


Jubileumot ünnepel egy számunkra nagyon kedves, szívünkhöz közel álló fiatal csapat, akiknek rezdüléseit, fejlődését egészen közelről követtük mindvégig, hiszen egy tőről, az autentikus gyökerektől indulnak gondolataink.
Együtteseinket összeköti a rengeteg együtt töltött idő – tanfolyamok, táborok, szép élmények, fellépések, táncházak – , amelyek jelzik közös törekvéseinket, céljainkat. Hiszem és tudom, hogy ez az út, amin járnak jó. Igaz, ez egy rögös út, hiszen éppen ellentétes irányba visz, mint amerre a mai világ tart.
Az ilyen közösségek mentik mindazt, ami még menthető kultúránk, hagyományaink, emberi méltóságunk szintjén. Azok a gyermekek, akik itt nevelődnek értékes emberek lesznek. Kívánunk ehhez a munkához további elhivatottságot, alázatot, erőt és kitartást a központ pedagógusainak!


Szeretettel:
Pötörke Népművészeti Egyesület
Gyurkó Böbi
elnök


„Manapság, amikor az emberek nem tudnak betelni javakkal, s ettől egyáltalán nem boldogok, bizony érdemes felidézni, hogyan tudtak maguknak elődeink oly kevés anyagi eszközzel is érzelemgazdag, emberhez méltó környezetet teremteni, amely erőt adott, és reményt arra, hogy érdemes élni.”
(Sebő Ferenc)

5 év célja

A tatabányai Forgórózsa Népművészeti Központot civil, szülői kezdeményezéssel és segítséggel hoztuk létre 2012. szeptemberében. Egy olyan helyre vágytunk, ahol gyermekeink és fiataljaink egyénileg és közösségben ismerkedhetnek a magyar népi kultúra különböző ágaival. Abban a reményben, hogy a népi játék, a néptánc, a népzene, a népdal és a népi kézművesség naponta életük szerves része , s így a hagyományok folytatásának biztosítéka lehet. Mindezek kerete egy olyan nagy közösség, amely körülöleli fiataljainkat, terelgeti egy olyan – bár letűntnek tartott, de részleteiben nem megvalósíthatatlan – világ felé, amelyben a magyar hagyományok megőrzése, az emberi tartás, az idősek megbecsülése, a más népek kultúrájának tisztelete és szűkebb közösségükhöz való ragaszkodás az érték.

Fontosnak tartjuk, hogy a népi kultúra szeretetét átadjuk nemcsak közösségünk családjainak, hanem a Tatabányán és környékén élő embereknek is. Ezért életre hívtuk a Forgórózsa Fesztivált és a Gyermek-és Ifjúsági Népművészeti KI-MIT-TUD-ot, amelyek már országosan is keresett hagyományőrző programok. A falusi hagyományőrző emberek számunkra kiemelt fontossággal bírnak. Mint szegletkő a templom talapzatában, rájuk építhetünk, tőlük tanulhatunk, s velük bánni csak a legnagyobb tisztelettel lehet és kell. Ha még őket láthatjuk, hallhatjuk – ez nagy szerencse.

Igyekszünk kihasználni minden ilyen pillanatot, legyen az bár tánctábor, jeles nap vagy Forgórózsa Fesztivál. Az ő múltjuk – a mi jövőnk, magyarságunk záloga. Visszatekintve erre a szép, küzdelmes öt évre, csak bizakodással tekinthetünk a jövőbe: mindig lesznek mögöttünk olyan fiatalok, akik fontosnak tartják, akik folytatni akarják és a népi kultúra szeretetét majd utódaikra hagyják.


Szegvári Ildikó

Művészeti vezető

Forgórózsa népművészeti Központ



„Útjaidat akármerre bolygod,
egy országot hordozol magaddal,
veled jön egy makacs íz, egy halk dal.”

(Babits Mihály)

Köszöntő

„Csak tiszta forrásból”, ahogy Bartók Béla gyűjtéseinek forrásait, megközelítését jellemezte. Ez a hitvallása a Forgórózsa Népművészeti Központnak, ahová Tatabányáról és környékéről járnak gyermekek és fiatalok, hogy aktív művelőivé válljanak a magyar nép táncainak, a gyermekjátékoknak, a meséknek, az ünnepkörökhöz kapcsolódó rituáléknak. Missziójuk által kultúránkat nemcsak bemutatják, oktató, fejlesztő tevékenységükkel segítik ezt a kultúrát életben tartani, megismertetni.


A Vértes Agorája a kezdetektől együttműködik a Forgórózsa Népművészeti Központtal és helyet ad az általuk szervezett Forgórózsa Fesztiválnak. A program nem egyszerűen egy fesztivál, hanem olyan missziót teljesítő, tudatosan építkező programsorozat, amelynek legfontosabb célja a magyar népi kultúra hagyományainak, értékeinek bemutatása.

A Fesztivál keretében megrendezésre kerülő Gyermek-és Ifjúsági Népművészeti KI-MIT-TUD-ra egyre nagyobb jelentkező és a különböző műfajokban tudásukat bemutató gyerekek a bizonyságai annak, hogy a magyar népi kultúra él, s a fellépők és nézők egyre nagyobb létszámmal tanúsítják, hogy a Fesztivál a város kultúrális programjai között elnyerte helyét.
A központ munkájához további sok sikert kívánok!


Salamon Hugó
A Vértes Agorája szakmai igazgatója


Alább láthatjátok a Forgórózsa Népművészeti Központ 5 éves évfordulója alkalmából rendezett gálaműsorának fotóit. Gratulálunk a fellépőknek, nagyon ügyesek voltak és kitettek magukért! Köszönjük a felkészítő tanárok türelmét és odaadó munkáját!

Az Otthonunk, Tatabánya és a Szélrózsa című műsorban adott interjút Szegvári Ildikó, központunk vezetője az 5 éves évfordulónk alkalmából.

5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ 2017

5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ 2017

5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ 2017

5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ 2017

A műsor támogatói (5 éves a Forgórózsa – 2017):

Tatabánya Megyei Jogú Város; A Vértes Agorája; Rozmaring NEB Egyesület

Helyszín:

A Vértes Agorája

5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ – 2017

Írjon nekünk!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük